A talajnélküli növénytermesztés új tantárgy volt a kurzuslistán. Az emberek élelmezésének jövője központi kérdés volt a milliárdos népességű Kínában. Minden megoldás számított, a lehetőségeket ismerni és tanítani kellett. Ezért tanultuk a talaj nélküli növénytermesztést a talajtan szakon. Mint a nyelvszakos egyetemisták a nyelvnélküli kommunikációt. Csak míg a nonverbális közlés gazdagíthatja a jelentést, nem vagyok meggyőződve róla, hogy a talaj nélküli növénytermesztés jobbá tenné a növényt.
Az egyetem üvegházában egymáshoz illesztett mély tálcák sorozatán lassan áramlott a víz. A növények függőleges köteleken kúsztak felfelé, jó méternyire a felszín fölé. Gyökereik kőzetgyapot kockákba kapaszkodtak, úgy szívták a vizet és tápanyagot a Rubik-kockányi fonaton átáramló oldatból. A zöld levelek között mindenhol szép bőrű zöld, narancs és piros bogyók lógtak. Bőven termett a paradicsom. A kísérlet egyértelműen sikeresnek tűnt. Meleg volt.
Liu Sidzsö tanár úr lelkesen magyarázta az új eljárás előnyeit. Aztán rátért a tápanyagok helyes adagolásának ismertetésére, a szaporítás és növényvédelem kérdéseire. Az üvegházban tartott első óra végén megkóstolhattuk a gyümölcsöket. A kostoló különleges volt. A kínaiak ugyanis nem esznek nyers paradicsomot. Először csodálkoztak rajtam, hogy leszedés után minden teketória nélkül azon hidegében megeszem. Aztán Liu tanár úr biztatására maguk is így tettek.
Az alkotására büszke tanár figyelte a hatást. Mindenki az illendőség határain belül maradt véleményével. Csak a rejtettnek hitt grimaszok árulkodtak kissé az igazságról. Óra után már szabadabban fogalmaztuk meg élményeinket. „Még egyszer meg nem enném” szóltak a hangadók. A csupa falusi gyerek között nem nagyon akadt, akinek ízlett volna. A csupa falusi gyerek nemcsak igényes, de okos is volt. A többségi vélemény szerint a szép és ízetlen paradicsom lesz az emberiség élelmezésének a jövője. Kénytelen-kelletlen fogadták el az új trendet, miközben tartalmát mélyen elutasították.
– Ezt a paradicsomot miért együk? – tette fel a költői kérdést Wenbao, és rögvest kibontotta a választ. – Mindenki ismeri a mondást: „Az ember az égért eszik.” Az akvakultúrás paradicsom üres, mert nem a földből táplálkozik. Ha akvakultúrás paradicsomot eszünk, vajon milyenné válunk? Hogy lehet föld nélkül az éghez indulni? – szólt, és a hatás kedvéért felemelte a kezében tartott paradicsomot. Itt már mindenki röhögött. Wenbao filozofálgatásait már megszoktuk. Paradicsomtól dagadó zsebei és a kezében tartott bogyó tették viccessé a helyzetet. Nem hagyta magát. Ránk legyintett, és beleharapott a lédús gyümölcsbe.